baleseti kártérítés

A baleseti kártérítés igénylése: mi a teendő munkahelyi baleset esetén?

Sajnos balesetek még a legnagyobb elővigyázatosság mellett is előfordulnak. Fontos, hogy törekedjünk a megelőzésre, de érdemes azzal is tisztában lenni, hogy mi a teendő, ha mégis megtörténik. Például semmi esetre sem szabad lemondani a baleseti kártérítésről, azonban ehhez egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan járunk el. Most nézzük, mi a teendő munkahelyi baleset esetén!

Fontos, hogy biztosítani kell a helyszínt, elsősegélyt kell nyújtani, valamint értesíteni kell az üzemorvost vagy szükség esetén mentőt kell hívni. A teendők sorrendjét mindig az adott szituáció határozza meg. Ha például valaki hirtelen összeesik, akkor a mentő hívása után azonnal elsősegélyt kell nyújtani. Viszont előfordulhat olyan szituáció, hogy először a helyszín biztosításával kell foglalkozni a további sérülések megelőzéséhez. A fentiekről minden baleset kapcsán gondoskodni kell, azonban a munkahelyi baleseteknél itt nem ér véget a teendők sora. A sérült, illetőleg a balesetet észlelő személy köteles a balesetet a munkát közvetlenül irányító személynek haladéktalanul jelenteni. A törvény szerint azt a munkabalesetet, amely esetében a dolgozó több mint három munkanapon át nem volt munkaképes, be kell jelenteni, ki kell vizsgálni és nyilvántartásba kell venni. Ehhez és a későbbi baleseti kártérítési ügyintézéshez is ki kell tölteni a Munkabaleseti jegyzőkönyvet, amit a munkáltatónak el kell juttatnia az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, illetve súlyos baleset esetén a munkavédelmi felügyelőségnek is. Ők azonnal kimennek megvizsgálni az esetet. Fontos, hogy a munkaképtelenséget nem okozó baleseteket is rögzíteni kell a baleseti naplóba és be kell vezetni a baleseti nyilvántartásba. 

Ha a sérült baleseti kártérítést szeretne igényelni, akkor minden esetben érdemes egy tapasztalt ügyvédi irodához fordulni. A baleseti kártérítés összege sok mindentől függ, de nem szabad lemondani róla.

Ügyvédi irodánk fő szakterülete a baleseti kártérítés, így nagy tapasztalattal rendelkezünk ezen a téren. Amennyiben kérdése van, illetve segítségre van szüksége a baleseti kártérítési ügyintézéshez, keressen minket bizalommal! 

Vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén:

+36 70 515 7777 balesetiugyvedek@gmail.com