Mitől függ a munkahelyi baleseti kártérítés összege?
A munkahelyi baleseti kártérítés milliós nagyságrendű összeget jelenthet, amihez a mi segítségünkkel úgy juthat hozzá, hogy megkíméli magát a kellemetlenségektől!
Balesetek a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is történhetnek a munkahelyeken, ráadásul nem csak azokon a területeken, ahol jellemzően többféle veszélyfaktorral kell számolni. Egy szerencsétlen egybeesés bárhol személyi sérüléshez vezethet, ám ha ez megtörténik, az érintett anyagi kompenzációra lehet jogosult.
A munkahelyi balesetek elszenvedői közül sokan úgy vélik, hogy jobb, ha nem terelik hivatalos útra a dolgot, hiszen az a csekély összeg, amit kapnának, nem éri meg a procedúrát. Ám valójában a kártérítés összege gyakran csöppet sem tekinthető csekélynek, egy súlyosabb baleset több tíz millió forintot jelenthet, ráadásul az ügyintézést is szakértőkre lehet bízni.
Az első kérdés, ami ilyenkor felmerülhet, természetesen az, hogy milyen tényezők befolyásolják a munkahelyi baleseti kártérítés összegét? Ha egy kicsit leegyszerűsítjük a kérdést, két dolog határozza meg az ügy anyagi vonzatát; a sérülés mértéke és hogy az milyen hatással van az elszenvedőjére. Nézzük meg egy kicsit közelebbről ezeket!
A sérülés mértéke egy viszonylag objektíven megközelíthető dolog, a végtagtörés például kevésbé súlyos esetnek számít, de a gerinctörés, végtagvesztés vagy maradandó egészségkárosodás már jóval súlyosabb, ennélfogva a kártérítés összege is sokkal magasabb.
Ám az, hogy a sérülés hogyan befolyásolja az érintett életét, az már egy komplexebb kérdéskör. Egészen mást jelent egy kéztörés egy irodai dolgozónak, mint egy fizikai munkásnak vagy éppen egy művésznek, akinek a keze a munkaeszköze.
Ahhoz, hogy a munkahelyi baleseti kártérítés összege legalább annyi legyen, amennyi képes ellensúlyozni az okozott hátrányt, célszerű szakértőket bevonni az ügybe. Egy kártérítési irodával együttműködve nem csak a lehető legmagasabb összeget kaphatják meg az érintettek, hanem az ügyintézés is egyszerűbbé és gyorsabbá válik.
Miért hagyna veszni egy komolyabb összeget? Ha munkahelyi balesetet szenvedett, bízza magát szakértőinkre!