Motoros baleset kártérítése: forduljon hozzánk bizalommal!
Baleseti kártérítés a motorosokat is megilleti, amennyiben vétlen félként balesetet szenvednek.
Ha balesetet szenvedünk, de nem mi vagyunk a baleset okozói, azaz vétlen félként veszünk részt az eseményben, akkor mindenképp jár a baleseti kártérítés; ez egyaránt vonatkozik autósokra és motorosokra. Ennek menete azonban nem automatikus, ezért, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy hogyan juthatunk hozzá a jogos baleseti kártérítés összegéhez, érdemes tanácsért szakértőkhöz fordulni.
Tavasszal, a jó idő beköszöntekor megindul a motoros szezon is, és egyre többen veszik elő a télire lekonzervált motorkerékpárjukat, ezzel pedig a balesetek kockázata is megnő. Sajnos a motorosokat az autósok többnyire nem veszik figyelembe, hiszen nem mindig láthatóak, ellenben kifejezetten gyorsan képesek haladni. Az előírásoknak megfelelő közlekedés, illetve a KRESZ-szabályok betartása mellett is előfordulnak balesetek, hiszen emellett még szükség van körültekintésre és koncentrációra, ami a rohanó mindennapokban nem mindig áll a rendelkezésünkre. Épp ezért könnyen előfordulhat, hogy baleset történik, ami után viszont a vétlen felet mindenképpen megilleti a baleseti kártérítés.
Fontos azonban, hogy a vétkes fél elismerje a baleset okozását, és vállalja is érte a felelősséget, mivel a károsultnak csak ebben az esetben jár automatikusan a baleseti kártérítés, ami fedezi a jármű helyreállítási költségeit és az esetleges egészségügyi kiadásokat. Sajnos azonban nem minden esetben konfliktusmentes a megállapodás; ilyenkor érdemes olyan szakemberhez fordulni, aki a motoros baleseti kártérítések területén is tapasztalt.
Amennyiben kárrendezési irodánkat választja, képviseljük Önt az eljárás során, és hasznos tanácsokkal is ellátjuk. Ismerjük a motoros baleseti kártérítési ügyekre vonatkozó szabályokat, törvényeket, és segítünk abban, hogy a baleseti kártérítés összege fedezze a költségeit, illetve megtörténjen a vétkes fél felelősségre vonása is.
Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, és bővebb információra lenne szüksége a motoros balesetek kártérítésével kapcsolatos lehetőségekről, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!