De vajon mi alapján dönti el a bíróság, hogy kinek pontosan mennyi jár? Miért kap két, látszólag hasonló helyzetben lévő ember egészen eltérő baleseti kártérítést?
A sérülés súlyossága: az első és legfontosabb szempont
Amikor egy szakértő nekilát felmérni egy baleset következményeit, szinte mindig a sérülés jellegével és mértékével kezdi. Nem mindegy természetesen, hogy valaki pár hét után visszatér a megszokott életéhez vagy hónapokig kezelésre szorul.
Az sem elhanyagolható szempont, hogy kell-e maradandó egészségkárosodással számolni, csökken-e a munkaképesség. Minél komolyabb és tartósabb a sérülés, értelemszerűen annál nagyobb súllyal esik latba a végösszeg meghatározásakor.
Kevesen tudják, de ide tartozik az is, mennyi fájdalommal és kellemetlenséggel jár a gyógyulási folyamat, hiszen ez adja a nem vagyoni kár, azaz a sérelemdíj alapját.
Ki a felelős a történtekért?
A kártérítés mértéke szorosan összefügg azzal is, mennyire egyértelműen állapítható meg a felelősség. Közlekedési baleset esetén egyszerűbb a helyzet, ha a körülmények világosan az egyik felet terhelik, de bonyolultabbá válik a kép, ha mindkét fél hibázott valamelyest.
Munkahelyi baleseteknél azt kell tisztázni, betartotta-e a munkáltató a munkavédelmi előírásokat, biztosított-e megfelelő eszközöket és képzést. Minél tisztább a felelősségi helyzet, annál gyorsabban és nagyobb eséllyel érvényesíthető az igény.
Milyen bizonyítékok állnak rendelkezésre?
A baleseti kártérítés összege nagyban függ attól, mennyire jól alátámasztott az igény. Az orvosi leletek, a szakorvosi vélemények, a lábadozás ideje alatt keletkezett számlák mind hozzájárulnak ahhoz, hogy reális kép alakuljon ki a valós károkról.
Ha tanúk is jelen voltak, vagy készültek felvételek a helyszínről, az tovább erősíti az igény megalapozottságát. Sokszor pontosan azon múlik egy ügy kimenetele, hogy időben elkezdték-e összegyűjteni és rendszerezni a szükséges dokumentumokat.
Nem kell egyedül megbirkóznia az ügyintézéssel!
Minden eset egyedi, és látszólag jelentéktelen körülmények is befolyásolhatják a végeredményt, a legfontosabb adatok ismeretében azonban már kialakul a kép, hogy mire lehet számítani.
Ha kíváncsi, hogy az Ön esetében mekkora összegről lehet szó, próbálja ki a honlapunkon elérhető ingyenes baleseti kártérítés kalkulátort! Pár kattintás, és máris megtette az első lépést afelé, hogy szakértőink segítségével valóban megkapja az Önt megillető kártérítést!



