Baleseti kártérítéshez jogi segítséget nyújtunk gyerekeket ért közlekedési balesetek kapcsán is! Keresse bátran teljes körű szolgáltatást nyújtó cégünket!
Az iskolakezdéssel sajnos minden évben megnövekszik a gyerekeket ért közlekedési balesetek száma. Statisztikailag is kimutatható, hogy ősszel sokkal több gyermeket ér közlekedési baleset, ezért nagyon fontos, hogy vagy felnőtt kíséretében menjen a gyermek iskolába, vagy úgy engedjük el, hogy ismeri és betartja a biztonságos közlekedés szabályait. Nagyon sok baleset ugyanis a kicsik figyelmetlenségéből következik be, már pedig ezek megelőzhetőek lennének. Persze ilyen esetben is jár a baleseti kártérítés, de a legfőbb cél mindig a megelőzés.
A sietségben sok gyermek hajlamos tiltott helyen vagy tiltott jelzés ellenére áthaladni az úton, de az is gyakori eset, hogy a gyerekek parkoló jármű takarásából lépnek ki, és az éppen arra közlekedő sofőr nem tudja elkerülni a balesetet. Fontos, hogy a gyermeket csak akkor engedjük egyedül közlekedni, amikor maradéktalanul betartja a KRESZ szabályait. Hívjuk fel a figyelmét a különféle jelzésekre, veszélyekre, magyarázzuk el neki, hogy milyen szituáció, miért lehet veszélyes és milyen következményekkel járhat!
Ha pedig mégis megtörtént a baj, ne feledjünk kártérítési ügyvédet keresni, aki segít a baleseti kártérítéssel kapcsolatos ügyintézésben! Fontos tudni, hogy kiskorúakat ért baleset esetén a gyermek törvényes képviselője járhat el, intézkedhet. Kárrendezési irodánk teljes körű szolgáltatással áll ügyfelei rendelkezésére, a gyermekek közlekedési balesete kapcsán is. Kártérítési ügyvédeink nagy tapasztalattal rendelkeznek ezen a téren, és sikerdíjas rendszerben dolgozunk, így semmilyen előzetes költség nem merül fel.
Amennyiben gyermekét közlekedési baleset érte, vegye fel velünk a kapcsolatot és kérjen díjmentes szakmai konzultációt cégünktől! Számíthat ránk az ügy képviseletében, a baleseti kártérítés teljes körű ügyintézésében. Forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeink bármelyikén, akár még a mai nap folyamán!
