kerékpáros balesetek kártérítése

Kerékpáros baleset esetében is jogosult kártérítésre!

kerékpáros balesetek kártérítése ugyanúgy igényelhető és behajtható, mint bármely más baleseté, sokan mégsem élnek ezzel a lehetőséggel.

Ha rendszeresen kerékpározunk, akkor előbb, vagy utóbb balesetet is szenvedünk majd; ez szinte elkerülhetetlen. Persze egy baleset is sokféle lehet, ám vannak olyanok, amelyek esetében jogos az igény a kerékpáros baleseti kártérítésre. Ezt azonban nem feltétlenül könnyű elintézni, de szerencsére szakértők segítségével lényegesen leegyszerűsödhet a folyamat.

A kerékbárút-hálózat folyamatos és rohamos bővítésével egyre biztonságosabbá válik a kerékpáros közlekedés, ám még így is előfordul, hogy kénytelenek vagyunk közúton, az autók mellett kerékpározni, hiszen a járdán tilos. Ez viszont veszélyes, hiszen még a legkisebb koccanás is komoly károkat okozhat a kerékpárban, nem is beszélve a testi épségünkről, és ebben az esetben mindegy, hogy az autós, vagy a kerékpáros volt a vétkes fél. Akkor azonban nem az, amikor a kerékpáros baleseti kártérítés ügye kerül szóba!

Természetesen könnyen meglehet, hogy az autós volt a figyelmetlen, és ennek akár súlyos következményei is lehetnek, de az szinte biztos, hogy a kerékpáros hosszú ideig nem lesz képes folytatni a megszokott életét. Ha a kerékpáros rendelkezik biztosítással, az képes megoldani a problémát, vagy legalábbis megkönnyíteni a helyzetet, ám, ha nem, és a vétkes féllel sem sikerül megállapodni, illetve, ha nem derül ki egyértelműen, ki a vétkes fél, mindenképp szükséges a kerékpáros baleset kártérítéséhez szakértő segítségét kérni.

Ha hozzánk fordul, szakembereink képviselik Önt az eljárás során, információkkal látják el, és megkönnyítik a törvények értelmezését is. A kerékpáros balesetek kártérítése sokkal gördülékenyebben megy, ha egy kárrendező iroda támogatja Önt, ezért érdemes ilyen esetekben hozzánk fordulnia!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, és bővebb információra lenne szüksége a kerékpáros balesetek kártérítésével kapcsolatban, illetve, ha szeretné igénybe venni cégünk szolgáltatásait, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

További cikkek  Motoros baleseti kártérítés: ne hagyja elveszni!