közlekedési baleseti kártérítés

Tömegközlekedési eszközökön elszenvedett balesetek

közlekedési baleseti kártérítés nem csak az autóval elszenvedett balesetek után jár, de a tömegközlekedési eszközökön elszenvedettek után is.

Balesetek bármikor érhetnek bennünket: a munkahelyünkön, egy boltban, az otthonunkban, illetve közlekedés közben is. Talán ez utóbbiak a leggyakoribbak, hiszen minden nap lehet olvasni a híreket, amelyekben karambolokról esik szó, de a saját szemünkkel is gyakran láthatunk ilyet. Fontos azonban, hogy közlekedési balesetnek nem csak az számít, ha összeütközünk az autónkban ülve egy másik autóssal, hanem a gázolásos esetek is – bár ez talán nyilvánvaló -, illetve a tömegközlekedési eszközökön elszenvedett balesetek is ebbe a kategóriába tartoznak, és természetesen ezekért is járhat közlekedési baleseti kártérítés.

Tömegközlekedési eszközökön elszenvedett balesetnek számít például az is, ha a busz, villamos, vagy más, tömegközlekedésre alkalmas járművön utazva elesünk, megsérülünk, és ez a jármű hirtelen fékezése miatt következik be. Sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget egy ilyen esetnek, holott a tömegközlekedést biztosító vállalat köteles ilyenkor közlekedési baleseti kártérítést fizetni az utasnak, amennyiben az jogosult volt az utazásra, azaz rendelkezett érvényes menetjeggyel, vagy bérlettel.

Fontos, hogy a tömegközlekedési eszközökön elszenvedett balesetekkel kapcsolatos baleseti kártérítési igényt csak abban az esetben lehet egy biztosítótársaságnak jelezni, ha a tömegközlekedési vállalat biztosítja az utasait. A budapesti tömegközlekedés esetében azonban nem ez a helyzet, mivel a BKK nem nyújt biztosítást a jegyei és bérletei mellé, tehát a közlekedési baleseti kártérítés igényét közvetlenül nekik kell jelezni, és, ha megtagadják a kifizetést, akkor szakértőkhöz kell fordulni segítségért!

Kérdése lenne a tömegközlekedési eszközökön elszenvedett balesetekkel kapcsolatban? Szeretné igénybe venni a közlekedési baleseti kártérítésekkel kapcsolatos szolgáltatásainkat? forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

További cikkek  Baleseti kártérítés motoros balesetek után? Elintézzük Önnek!