munkahelyi baleseti kártérítés

Baleseti kártérítési ügyvédet keres?

A baleseti kártérítési ügyvéd feladata a megnevezésében olvasható, de ennek ellenére is érdemes alaposabban megnézni, miért is érdemes hozzá fordulni.

Ha balesetet szenvedünk, akkor persze nem a kártérítés a legelső, amire gondolunk, hanem, hogy minél előbb felépüljünk a sérüléseinkből. Ezt követően azonban jó, ha eszünkbe jut a kártérítés lehetősége is, hiszen akár nagy összeghez is hozzájuthatunk, ami tulajdonképpen nem csak lehetőség, hanem tény.
A baleseti kártérítés összege ugyanis jár, ám nem minden esetben automatikusan; ilyenkor van szükség egy baleseti kártérítési ügyvéd segítségére, aki képes úgymond kiharcolni helyettünk a minket megillető kártérítési összeg maximumát.

Akár közlekedési, munkahelyi vagy más típusú balesetről van szó, a kártérítési ügyintézést nem lehet megkerülni. Egy laikus számára ez egy hosszadalmas, bonyolult és átláthatatlan folyamatnak tűnhet, amiből nem lehet győztesen kikerülni, ám ez nincs így – legalábbis egy baleseti kártérítésekkel foglalkozó szakjogász számára. Épp emiatt érdemes felkérni, hiszen egyrészt leveszi a vállunkról a terhet, másrészt ismerős terepen lesz, és könnyedén eléri azt, amit a laikusok nem lennének képesek, vagy csak nagy nehézségek árán.

Sokan gondolják úgy, hogy egy baleseti kártérítési ügyvédet felkérni drága mulatság, és az ügy kimenetelétől függetlenül is komoly összegeket kell kifizetni neki munkadíjként. Ez szintén tévhit, ugyanis a legtöbb kárrendezési iroda sikerdíjas rendszerben működik, vagyis csak sikeres ügy esetén számol fel díjat, ami többnyire a baleseti kártérítés összegének egy bizonyos – jellemzően alacsony – százaléka.

Fontos, hogy a szakmai konzultáció is díjmentes!

Amennyiben hozzánk fordul, szakmai felkészültségünknek és tapasztalatunknak köszönhetően nem kell aggódnia az ügy sikere miatt, sikerdíjunkat pedig a megítélt és megkapott kártérítés összegéből fedezheti. Ha baleset érte, és kártérítési ügyvédre lenne szüksége, illetve, ha kérdése lenne kárrendezési irodánk tevékenységével és áraival kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

További cikkek  Munkahelyi baleseti kártérítés, ha a védelem elmaradt