Munkahelyi baleseti jegyzőkönyv – segítség a kitöltéshez

Az idei évtől megváltoztak a munkahelyi balesetek esetén kitöltendő jegyzőkönyvek formai és tartalmi szempontok alapján, ezért oda kell figyelni a 2013. január 1. után bekövetkezett munkahelyi balesetek jelentésekor. A rosszul kitöltött jegyzőkönyv alsó hangon is több százezer forintos bírságot vonhat maga után, de a munkáltató akár milliókat is bukhat egy rosszul kitöltött munkahelyi baleseti jegyzőkönyv miatt.

Munkahelyi baleset esetén 2013 elejétől nem elég csupán a baleseti jegyzőkönyvet beküldeni, a munkáltató által elvégzett vizsgálat teljes dokumentációját is el kell juttatni másolat formájában az illetékes hatóságoknak. A megváltozott nyomtatvány mérete nem változott, ugyanakkor áttekinthetőbb, könnyebben érthető lett. A kitöltés során érdemes – akár többször is! – átolvasni a rendelethez (5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet 5. számú melléklete) csatolt kitöltési útmutatót, a törvényhozók ugyanis mindent pontosan a rendeletbe foglaltak, így remélhetőleg senkinek nem lesz gondja a kitöltéssel.

A munkahelyi baleseti jegyzőkönyv megváltoztatására EU-s rendelkezés miatt volt szükség. Az Európai Unió ugyanis szeretne a munkahelyi balesetek nyilvántartására egységes nyilvántartást bevezetni. Az Európai Unió részéről az a cél, hogy a munkahelyi balesetek statisztikáját minden tagállamban egységes rendszerben tartsák nyilván.

Az új nyomtatványokat egyelőre csak postai úton lehet megküldeni, de az ígéretek szerint hamarosan az elektronikus úton történő kitöltés is elérhetővé és használhatóvá válik a munkáltatók részére.

Amennyiben Önt 8 napon túl gyógyuló személyi sérüléssel járó munkahelyi baleset érte, cégünk szakjogászától díjmentesen kérhet szakmai konzultációt.

Vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén:

+36 70 515 7777 balesetiugyvedek@gmail.com