Az iskolai szezonban bekövetkezett balesetekért is jár a baleseti kártérítés! Ne hagyja veszni!

A szeptember az iskolai tanév kezdetét jelenti, amikor a tanulók számára véget ér a vakáció, ősszel pedig ismét megnyílnak az iskola kapui és megkezdődnek a tanórák. Az addig szellős tömegközlekedési eszközök újra zsúfolásig lesznek iskolatáskás gyerekekkel, a munkába igyekvő felnőttek mellett az iskolába tartó gyerekek is gyarapítják a reggeli és délutáni utazók számát. Ebben az időszakban megnőhet a baleseti kártérítést igénylők száma is.

Egy szülő sem szeretne arról hallani, hogy a gyermeke rossz jegyet kapott az iskolában azért, mert valamit nem tanult meg lelkiismeretesen vagy nem ért, de arról még kevésbé szeretne értesülni, hogy a gyermeke közúti baleset áldozata lett az iskola környékén. Sajnos ebben az időszakban, a tanév folyamán könnyen előfordulhat ilyesmi, mert az utakon nagyobb a zsúfoltság, a gyermekek pedig szintén ki vannak téve a közlekedésben rejlő veszélyeknek.

A baleseti kártérítést ezekben az esetekben sem szabad veszni hagyni, hiszen ugyanúgy számít a pénzbeli kompenzáció elnyerése, illetve az igazság felderítése az áldozatoknak és a családjuknak egyaránt. Az iskolai szezonban számos eset adódhat, amikor közúti baleset áldozatává válik egy vagy több iskolás. Az iskolába vezető úton ugyanúgy, mint az iskola környékén. Autóban vagy tömegközlekedési eszközökön is történhet baleset, karambol vagy ütközés, amikor a vétkes fél köteles baleseti kártérítést fizetni az áldozatnak. A két jármű közötti karambolon kívül a gyalogosok és járművel közlekedők között is kialakulhatnak balesetek, a gyalogos átkelőhelyeken, úttesten. Ne hagyja annyiban, szolgáltasson családjának igazságot baleseti ügyvédek közreműködésével, és vegye fel a kijáró baleseti kártérítést!

Amennyiben az Ön gyermeke, családja is egy hasonló közúti baleset áldozata lett, keressen fel minket bizalommal és kérje ügyvédi irodánk, baleseti ügyvédeink szakmai közbenjárását a baleseti kártérítés intézéséhez! A baleseti kártérítés részleteivel kapcsolatosan keressen fel minket a honlapunkon közzétett elérhetőségeink egyikén!

További cikkek  Baleseti kártérítés: mi a menete?