közlekedési baleseti kártérítés

Közlekedési baleseti kártérítés: az utasnak is jár!

közlekedési baleseti kártérítés számos esetben jár, még olyanokban is, amelyekre alapvetően nem is gondolnánk!

Közlekedési balesetek sajnos nap, mint nap történnek különféle okokból, de egyvalami közös bennük: mindig van vétkes és vétlen fél; az előbbi a baleset okozója – még ha akaratlanul is -, az utóbbi pedig az elszenvedője. Köztudomású, hogy a vétlen félnek a vétkes fél biztosítója közlekedési baleseti kártérítést fizet, az azonban már kevésbé ismert tény, hogy a vétkes fél utasainak is jár kártérítés!

Tegyük fel, hogy egy ismerősünk felajánlja, hogy elvisz bennünket az autójával, ám egy kereszteződéshez érve nem adja meg az elsőbbséget, és egy pont akkor érkező autóval karambolozik, e balesetben pedig mi is megsérülünk. Alapesetben ilyenkor senki nem kezd el a közlekedési baleseti kártérítésen gondolkodni, hiszen a sérülései és az azokból történő felgyógyulás fontosabbak mindennél, ez pedig abszolút érthető. A gyógyulás után azonban érdemes utánajárni, hogy az adott helyzetre vonatkozik-e a közlekedési baleseti kártérítések szabályzata, illetve, ha ez nem megoldható, akkor szakértők segítségét kell igénybe venni, akik mindenben segítenek.

Szerencsére kárrendezési irodát könnyű találni, és, ha Ön ezt a cikket olvassa, már meg is találta! Ha a fentebb részletezett balesetben – azaz utasként – Ön is megsérült, és kárrendezési irodánkat választja, ellátjuk Önt hasznos tanácsokkal az üggyel kapcsolatban, de emellett képviseljük is Önt az eljárás során, és segítünk abban is, hogy a közlekedési baleseti kártérítés összege fedezze a költségeit. Ha ránk bízza a közlekedési baleseti kártérítés ügyét, biztos lehet benne, hogy ügye gyorsan megoldásra kerül, a lehető legmagasabb összeget kapja meg, és erre garanciát jelentenek ügyvédeink, valamint kártérítési, igazságügyi és orvosszakértőink.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, és bővebb információra lenne szüksége a közlekedési balesetek kártérítésével kapcsolatos lehetőségekről, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

További cikkek  Baleseti kártérítés motoros balesetek után? Elintézzük Önnek!