Vonat és autóbusz ütközése
Vonattal való ütközés esetében a balesetek fele halálos kimenetelű. Magyarországon az elmúlt évtizedekben majd minden évre jutott egy súlyos buszbaleset. Közel húsz évvel ezelőtt 1993. febr. 12-én egy pörbölyi iskolásokat szállító autóbusz ütközött vonattal. Akkor 11 gyermek és a buszsofőr vesztette életét. A tragédiát az okozta, hogy az alsónyéki fénysorompóból kilopták az akkumulátort, azonban a buszvezető is figyelmetlenül hajtott a sínekre.
A magyar közlekedéstörténet fekete napjaként vonult be a krónikákba 2002. dec. 19-e, amikor egyetlen napon 3 vonat is ütközött az átjárókban, kivétel nélkül, mindegyik helyen működött a fénysorompó, de a felelőtlen sofőrök ezt nem vették figyelembe vagy nem látták. Hazánk vasútvonalain 1479 olyan vasúti átjáró van, ahol csak fénysorompó működik. A baleseteket azonban szinte soha nem az okozta, hogy nem működtek a lámpák, hanem a sofőrök kockáztatása. A közlekedési szabályzat is előírja, hogy lakott területen belül óránként 30 kilométer, lakott területen kívül 40 kilométer a maximálisan megengedett sebesség a vasúti átjáróknál. Az országban csaknem 6 ezer vasúti kereszteződés van, ezek mindegyike kiemelten veszélyes, de csak 600-ra tehető azoknak a száma, ahol a fénysorompó mellett csapókar is jelzi, ha közeledik a vonat. Azért csak ennyi, mert közel 30 millió forintba kerül, ha a jelzőlámpa mellett sorompót is felszerelnek. Az eddigi legsúlyosabb magyarországi buszbaleset 1973 januárjában Kecskeméten történt, amikor egy sorompó nélküli vasúti kereszteződésben 37-en haltak meg.