Mit tegyünk személyi sérüléses munkahelyi baleset esetén?

Sajnos nem ritka, hogy a munkahelyeken, üzemekben balesetek következnek be. Akik olyan helyen dolgoznak, ahol ennek akár csak a legcsekélyebb esélye is fennáll, nem árt, ha tisztában vannak lehetőségeikkel ilyen esetben. Bár a sérülést már nem tudjuk meg nem történtté tenni, de a későbbiekre nézve jó esetben kevesebb kellemetlenséggel kell szembenéznünk.

Amennyiben a baleset munkahelyünkön következik be, úgy a munkáltató a felelős érte, amelynek általában van felelősségbiztosítása. Ilyenkor a sérültnek, károsultnak nem árt ügyvédhez fordulnia, hogy kárrendezési igényét megfelelően benyújthassa. Ez azért szükséges, mert a jogi, adóügyi ismeretek szinte elengedhetetlenek ilyen helyzetben.

A kárrendezési igény tárgya lehet a sérülés, munkaképesség-csökkenés miatt bekövetkező jövedelemkiesés pótlása, vagy a különböző gyógyszerek, a gyógykezelés, a gyógyászati segédeszközök árának megtérítése is.

Sok esetben tanácsolják a szakemberek, hogy a kárrendezési folyamatot peren kívül indítsa meg a károsult, mivel így jelentős időt takaríthat meg. Így a kártérítéshez a sérült hamarabb hozzájuthat, ami igen fontos tényező, ha a baleset következtében képtelenné válik arra, hogy eltartsa magát. A kártérítés összegére először a biztosító tesz ajánlatot, amelyet a károsultnak lehetősége van elutasítani. Ez hosszadalmasabb eljáráshoz vezethet, mert ha a felek nem tudnak megegyezni, peres úton kell a kérdést rendezni. Vagyoni és nem vagyoni kártérítés igénylésére is lehetőség van – utóbbi lehet például a lakás átalakítása az esetlegesen bekövetkezett sérülés, fogyatékosság miatt. A kárigény megállapításához azért is célszerű szakember segítségét igénybe venni, mert azt a biztosítónál is szakemberek kezelik és bírálják majd el, így annak kellően megalapozottnak, jól dokumentáltnak kell lennie.

További cikkek  A munkavédelmi ruházat viselése és a munkahelyi baleset