baleseti kártérítési ügy-

Munkahelyi baleseti kártérítés és a baleseti jegyzőkönyv

munkahelyi baleseti kártérítés témáját mindenkinek érdemes körüljárnia. Amennyiben szeretné tudni, mit tehet, ha baleset éri, jó helyen jár!

Munkahelyi balesetek sajnos a legnagyobb odafigyelés mellett is történhetnek, és ilyen esetekben fontos, hogy az érintettek kézben tartsák az irányítást. Az első és egyben legfontosabb természetesen az, hogy a sérülést ellássák, a hirtelen támadt ijedtség után azonban határozottan kell fellépniük azoknak, akik balesetet szenvednek. Ennek nagy jelentősége lehet a későbbiekben, ha az érintettek úgy döntenek, hogy élni szeretnének az őket megillető baleseti kártérítéssel. Mi az, amiről feltétlenül gondoskodni kell ilyenkor? Read more

közlekedési baleseti kártérítés

Tömegközlekedési eszközökön elszenvedett balesetek

közlekedési baleseti kártérítés nem csak az autóval elszenvedett balesetek után jár, de a tömegközlekedési eszközökön elszenvedettek után is.

Balesetek bármikor érhetnek bennünket: a munkahelyünkön, egy boltban, az otthonunkban, illetve közlekedés közben is. Talán ez utóbbiak a leggyakoribbak, hiszen minden nap lehet olvasni a híreket, amelyekben karambolokról esik szó, de a saját szemünkkel is gyakran láthatunk ilyet. Fontos azonban, hogy közlekedési balesetnek nem csak az számít, ha összeütközünk az autónkban ülve egy másik autóssal, hanem a gázolásos esetek is – bár ez talán nyilvánvaló -, illetve a tömegközlekedési eszközökön elszenvedett balesetek is ebbe a kategóriába tartoznak, és természetesen ezekért is járhat közlekedési baleseti kártérítés. Read more

munkahelyi baleseti kártérítés

Munkahelyi baleset kártérítése: miért fontos a balesetvédelmi oktatás?

munkahelyi baleseti kártérítés kérdésére bonyolult a válasz; az alábbiakban igyekszünk mindent megvizsgálni, ami fontos az ilyen ügyekben.

Még mielőtt mélyebben belemerülnénk a munkahelyi baleseti kártérítés lényegébe, fontos tisztázni, hogy az üzemi- és a munkabaleset nem ugyanaz: a munkabaleset a munkavédelem körében szabályozza a munkával kapcsolatos baleseteket, sérüléseket, az üzemi baleset pedig annak meghatározására szolgál, hogy milyen munkához kapcsolódó balesetek esetén jogosult valaki baleseti ellátásra. Read more

Baleseti kártérítés

Motoros baleset kártérítése: forduljon hozzánk bizalommal!

Baleseti kártérítés a motorosokat is megilleti, amennyiben vétlen félként balesetet szenvednek.

Ha balesetet szenvedünk, de nem mi vagyunk a baleset okozói, azaz vétlen félként veszünk részt az eseményben, akkor mindenképp jár a baleseti kártérítés; ez egyaránt vonatkozik autósokra és motorosokra. Ennek menete azonban nem automatikus, ezért, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy hogyan juthatunk hozzá a jogos baleseti kártérítés összegéhez, érdemes tanácsért szakértőkhöz fordulni. Read more

Biztosítási szakjogász

Biztosítási szakjogász helyett kárrendezési iroda!

Biztosítási szakjogász segítségét is élvezheti, ha kárrendezési irodánkra bízza ügyét! Átfogó szakmai támogatás és ügyintézés sikerdíjas rendszerben!

Mindannyian szeretjük abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy velünk nem történnek komolyabb balesetek, ám sajnos ez nem így van. Nem kell extrém élethelyzetekbe sodornunk magunkat, a mindennapi élet is hozhat olyan eseményeket, melyek sérüléssel végződnek. Egy egyszerű séta alkalmával is megannyi baleset történet; elcsúszhatunk, ránk eshet valami egy épületből vagy megharaphat egy kutya. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy valahányszor utcára lépünk, aggódnunk kellene, de el kell fogadnunk, hogy adódhatnak kellemetlen meglepetések. Jó, ha tudjuk, mit tehetünk abban az esetben, ha vétlenek vagyunk és kártérítési igénnyel szeretnénk élni, ez ugyanis sokkal komplexebb, mint elsőre gondolnánk. Kártérítési ügyekkel kapcsolatban elsősorban biztosítási szakjogász segítségére van szükségünk, mégsem ügyvédi irodához érdemes fordulnunk, sokkal inkább egy kárrendezési irodához. Miért? Read more

baleseti kártérítés

Baleseti kártérítés motoros balesetek után? Elintézzük Önnek!

baleseti kártérítést motorosként is igénybe veheti, hiszen ezzel a járművel viszonylag gyakran történik baleset. A motorosok a közlekedés megtűrt szereplői, akikre az autósok ferde szemmel néznek. Motorosként sokkal gyorsabban, mozgékonyabban közlekedhet, de azzal is számolni kell, hogy nehezebb észrevenni. Sok sérülés történt már a hirtelen, semmiből felbukkanó motorosok és a nem elég éber autósok találkozásából. Read more

baleseti kártérítés

A baleseti kártérítés biciklis balesetek után is igényelhető

baleseti kártérítés azoknak a károsultaknak is jár, akik a kétkerekű járművükkel, kerékpárral szenvedtek balesetet. A kerékpározás egyre népszerűbb közlekedési forma, sokan kerekeznek a városban is munkába, ügyeket intézni stb. A kerékpár növekvő számát sajnos nem követi az infrastruktúra fejlesztése, sok helyen nincs kerékpárút. Egy biciklisre számos veszély leselkedik, ami gyakran csúcsosodhat ki balesetben.

baleseti kártérítést minden károsultnak joga van igényelni, ha be tudja bizonyítani, hogy nem az ő hibájából történt a baleset, de annak okozója egy másik fél. Ahol az útviszonyok nem megfelelőek vagy az épületek és azok környezete veszélyt jelent a közlekedőkre, ott jogosan érvelhet a baleseti kártérítés mellett a károsult.

Természetesen a baleseti kártérítés mellett érvelni nem Önnek kell, ez a mi dolgunk. Keresse fel kárrendezési irodánkat, ha szüksége van jogi képviseletre, és engedje meg, hogy kiálljunk Önért! A biciklis balesetek kártérítési ügyeit is vállaljuk, ezzel kapcsolatban elérhetőségeinken érdeklődjön!

Biztosítási ügyvéd

Biztosítási ügyvéd, ingyenes szakmai konzultációval!

Biztosítási ügyvéd, ingyenes szakmai konzultáció, profi, szakszerű felvilágosítás, kedvező szolgáltatás, kérjen bátran tanácsot, segítséget! Read more

baleseti kártérítés

Baleseti kártérítés – miért nem szabad lemondani róla?

A baleseti kártérítés nem teszi meg nem történtté az eseményeket, de kárpótolja az áldozatot az őt ért anyagi károkért, ezért nem szabad lemondani róla. 

Sokan nincsenek vele tisztában, hogyha vétlenül baleset éri őket, akkor kártérítést igényelhetnek. Sajnos gyakori, hogy csak legyintenek rá, hogy a baleseti kártérítés úgysem fordítja vissza az időt, nem teszi meg nem történtté az esetet. Ez tény, azonban fontos, hogy az anyagi károkat is minimalizáljuk. Read more

kerékpáros balesetek

Kerékpáros balesetek kártérítése sikeres ügyintézéssel

kerékpáros balesetekben a biciklis az, aki a rövidebbet húzza, ezért a kártérítést sem szabad elszalasztani. Biciklivel közlekedni gyors, de rendkívül balesetveszélyes is egyben. A sok helyen hiányzó kerékpár út, a felelőtlen autósok és az utcán leselkedő veszélyek mind a kerékpárosok testi épségét fenyegetik. Read more